ANY

Kellemes meglepetést tartogatott a péntek esti ANY Biztonsági Nyomda első negyedéves jelentése, így az erős számoknak köszönhetően ma már 3 százalék feletti pluszban áll az árfolyam. Az áprilisi választások, valamint a lejáró okmányok tömeges megújítása járult hozzá az eredmények nagy ütemű bővüléséhez. Sikerült 1 milliárd forint feletti adózott eredményt produkálnia a cégnek, egyedül az exportbevételek kapcsán mutatott visszaesést a társaság a bázishoz képest.

Jól indította az idei évet is az ANY Biztonsági Nyomda, így jelentős bevételnövekedést ért el a cég a különböző szegmenseiben. Export tekintetében ugyan visszaesést láthatunk, de a hazai bevételeket a lejáró okmányok megújítása, illetve a parlamenti választásokhoz készült nyomtatványok készítése jelentősen megdobta. Így a kiemelkedő 2021-es évet követően folytatta a jó szériáját a Nyomda, sikerült 1 milliárd forint feletti adózott eredményt realizálnia a cégnek.

Tovább nőnek a bevételek

Az összbevételt tekintve 11,5 milliárd forint feletti eredményt produkált a vállalat, ennél sikeresebb negyedéve mindössze egyszer volt a Nyomdának, az idei eredmény 20 százalék feletti növekedést jelent a bázis időszakhoz képest. Érdemes szegmensek szerint is jobban megvizsgálni az eredmények alakulását.

Biztonsági termékek, megoldások: A negyedév során ez a szegmens teljesített a legjobban, a bevételek 65 százalékkal nőttek tavalyhoz képest, a javulásban elsősorban a választási nyomtatványok gyártása játszott szerepet. Még korábban jelezte a vállalat, hogy a választás kapcsán 1,88 milliárd forintos keretösszegű szerződést kötöttek.

Kártyagyártás, megszemélyesítés: Ebben a szegmensben érte el a leglassabb növekedési ütemet a cég, a 2 százalékos bővülésnek hála, így közel 3,4 milliárd forint bevételt hozott a társaság számára ez az üzletág. A változást elsősorban a kártya okmányok növekvő forgalma okozta.

Nyomtatványok gyártása, megszemélyesítés, adatfeldolgozás: Mérsékelt emelkedés mellett 3,2 milliárd forintos bevételt tudott felmutatni a Nyomda. A növekedést a magas hozzáadott értékű export értékesítés változása okozta.

Hagyományos nyomdatermékek: A növekvő könyvforgalomnak hála 27 százalékos növekedés látszódik ebben a szegmensben, így közel 400 millió forint bevételt hozott ez az üzletág.

Egyéb: 212 millió forintos árbevétel elsősorban a kereskedelmi anyagok, áruk értékesítéséből származott. Ez 7 millió forintos emelkedést jelent a tavalyi eredményhez képest.

Összességében jól látható, hogy a jelentős bevételnövekedést elsősorban a biztonsági termékek, megoldások szegmens felülteljesítésének köszönheti a cég. Ugyan a választásokból származó eredmény egyszeri hatásnak számított, de az okmányok megújítása folytatódhat a jelenlegi periódusban is, hiszen június végéig szükséges lecserélni a lejárt okmányokat.

Csökken az exporthányad

Export tekintetében nem sikerült megismételni a tavalyi eredményeket, így közel 12 százalékos visszaesés mellett 3,8 milliárd forintos bevétele származott a kivitelből a Nyomdának. Az exporthányad mértéke is visszaesést mutat tavalyhoz képest, így jelenleg 32-33 százalék körüli mutatót ért el a negyedév során a társaság.

Nagy visszaesést a biztonsági termékek és megoldások szegmensben könyvelhetett el a cég, itt mindössze 381 millió forintos bevételt mutatott fel a társaság, amely 779 millióval kevesebb a tavalyi évhez képest. Ez elsősorban a magas bázishatásnak köszönhető, amely a tavalyi első negyedévben elszámolt okmánybiztonsági rendszerek kialakításának volt köszönhető. A kártyagyártásból és megszemélyesítésből származó exportbevétele azonban jelentősen megugrott a vállalatnak, így 150 százalékos emelkedés mellett 278 millió forintot realizált ebben a periódusban a Nyomda.

Nincs baj a profitabilitással

Eredmények tekintetében sem kell szégyenkeznie a Nyomdának, hiszen az erős bevételnövekedéssel párhuzamosan a profit is szép javulást ért el. Üzemi eredmény szintjén közel 1,5 milliárd forintos eredményt produkált a cég, ez 66 százalékos bővülésnek felel meg. A költségek növekedése a Nyomdát is érzékenyen érintheti, így látható, hogy anyagjellegű ráfordítások, illetve a személy jellegű ráfordítások is emelkedtek a bázishoz képest. A kapacitások kiváló kihasználásának és a hatékony működésnek köszönhetően azonban sikerült 1 milliárd forint feletti nettó eredményt elérnie a társaságnak, amely kimagasló a vállalat esetében, tavalyhoz képest ez 132 százalékos növekedést jelent. Részvényenként ez közel 76 forintos nyereségnek felel meg.

A közel 18 százalékos EBITDA hányad is javulást jelent az egy évvel korábban szintekhez képest. A 2 milliárd forint feletti EBITDA eredmény mind éves, mind negyedéves alapon javulást mutat, csupán egyszer tudott ennél jobb eredményt felmutatni a vállalat.

Zsámboki Gábor vezérigazgató elmondta, hogy a megnövekedett igényeket sikeresen valósította meg a cég, köszönhetően a fejlesztéseknek, beruházásoknak, valamint a kapacitások megfelelő kihasználtságának. A gazdasági környezet megváltozása, valamint a költségek növekedése is kihatással van a vállalat életére, azonban nem okoznak fennakadásokat.

A vállalat kilátásai sem tűnnek rossznak, hiszen az okmányok megújítása tovább folytatódhat idén, jelenlegi szabályozás alapján június 30-áig érvényesek a járvány alatt lejárt okmányok, így várhatóan rengetegen tervezik megújítani a különböző irataikat. Jelenleg úgy tűnik, hogy a védettségi igazolványok nem kerülnek megújításra, ez kieső bevétellel járhat, viszont így is erős évre van kilátás. 

Továbbra is érdekes a technikai kép

Az egyik legjobban teljesítő BUX-komponensnek minősül idén a ANY Biztonsági Nyomda papírja, így közel 7 százalékos emelkedésnél jár, illetve ezenfelül még 163 forintos részvényenkénti osztalékot is fizetett időközben a vállalat. Jelenleg 3 százalék feletti emelkedésnél jár ma már az árfolyam.

Így a technikai kép is vonzó képet mutat a befektetők számára, jelenleg az 50 hetes mozgóátlagról indulna ismét emelkedésnek az árfolyam, megközelítheti akár ismét az 1800 forintos szinteket a részvény. Látható, hogy az elmúlt másfél évben szép emelkedő trendben tud mozogni az árfolyam, továbbá stabil osztalékfizető részvénynek minősül a Nyomda.

Védelmet az 50 hetes mozgóátlag alatt az 1500 forint körüli támasz jelentheti, valamint lejjebb még az 1400 forintos szint is segítséget nyújthatna. Továbbá a 200 hetes átlag, valamint az 1280-1290 forintos zónában láthatunk újabb védelmi szinteket.

Az ANY Biztonsági Nyomda heti grafikonja (2022. 05. 16. 13:50)

Tartalom lezárása:2022.05.16 15:02
Időtartam:Közép táv (néhány hónap)
ANY: Rendkívül erős éven van túl a vállalat
Varga Dániel | 2022.03.09 13:46
Felülteljesítő idén a részvény

jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – megfelelési teszt kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.

A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.

A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, az elemzésben nevesített vagy ajánlott pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.

Netflix: Negatív híreket kaptak a piaci szereplők

Mohácsi Mihály | 2024.04.19 15:02
Viszont a céges számok továbbra is erősek

7 fontos hír ma reggel

K&H Értékpapír | 2024.04.19 08:28
Olaj, EKB, arany, Netflix