Jelentősen szárnyal az arany és a többi nemesfém ára is az utóbbi időszakban, ez pedig az aranybányacégeknek is kedvező. A Barrick Gold árfolyama is hasít, idén már 31 százalékot emelkedett, és a grafikon is kezd izgalmassá válni. A részvény már közel van az egyéves csúcshoz, a jelenlegi geopolitikai bizonytalanságok és inflációs kilátások mellett továbbra is érdemes figyelni a papírt.

Alaposan megkavarta az ukrajnai háború a tőkepiacokat, és a nemesfémek árára is jelentős hatással van a konfliktus. Erről múlt heti elemzésünkben is írtunk. A kilátások egyértelműen javultak a nemesfémek számára, a geopolitikai kockázatok emelkedtek, az inflációs nyomás erősödik, míg a jegybanki kamatemelési várakozások némileg mérséklődtek. Az arany árfolyama ismét 2000 dollár fölé emelkedett ezen a héten, ilyenre csak 2020 nyarán volt példa. Pedig az erősödő dollár még elvileg mérsékelhette volna a nemesfém drágulását.

Ilyen környezetben érdemes figyelni az aranybányacégek részvényeit is. A Newmont Corporation például 34 éves csúcsra emelkedett. A Barrick Gold részvénye még ugyan közel sincs csúcson, azonban a technikai képe talán még izgalmasabb. Idén eddig 31 százalékot emelkedett az árfolyama, amellyel bőven felülteljesítette a részvénypiacokat.

A napi grafikonon jól látszódik, hogy egy nagyon meredek emelkedés vette kezdetét január végétől. De a pozitív fordulat már igazából december közepén megkezdődött, amikor még 18 dollár alatt is volt az árfolyam, onnan emelkedett föl a jelenlegi 25 dollár közeli szintekre. A növekedés közben az árfolyam áttörte az 50 és a 200 napos mozgóátlagokat és a korábban ellenállásokat jelentő 20,4, 22 és 23,5 dolláros szinteket is. Jelenleg pedig már nagyon közel van a 25,2 dolláros szinthez, amelynek elérésével az éves csúcsot tesztelné az árfolyam.

Amennyiben a szárnyalás elakadna, akkor egy korrekció esetén a korábban áttört szinteket tesztelhetné vissza az árfolyam. Első körben így a 23,5 dolláros szint lehetne támasz, az alatt pedig még a 22 dolláros szint nyújthatna védelmet. A meredek emelkedés mellett óvatosságra int az RSI indikátor, amely már bőven a túlvett zónában tartózkodik. Ugyanakkor a mozgóátlagok kereszteződéséből kirajzolódó aranykereszt már nagyon kedvező jelzés.

A Barrick Gold napi grafikonja (2022.03.08. nyitás előtt)

A heti grafikon is izgalmasan néz ki. 2018 második fele óta emelkedő trend látszódik, amelyet legutóbb tavaly év végén érintett az árfolyam. Emellett a felpattanást a 200 hetes mozgóátlag is segíthette. Az év elején tovább javult a technikai kép, az árfolyam áttörte a másfél éve húzódó csökkenő trendvonalat és az 50 hetes mozgóátlagot is. Jelenleg az éves csúcs tesztelése a következő lépés, amelynek áttörése esetén pedig már a 30 dolláros szint felé vehetné az irányt az árfolyam. Korrekció esetén pedig a 22,5 dollár körüli szint képezhetne támaszt a heti grafikon alapján. Kedvező, hogy heti szinten az RSI indikátor még nem mutat túlvettséget.

A Barrick Gold heti grafikonja (2022.03.08. nyitás előtt)

A Barrick menedzsmentje egyébként még a háború előtt, február 16-án jelezte, hogy a következő öt évben emelkedő szabad készpénzáramra van kilátás a bányák tekintetében. A vállalat jó úton halad a stratégiai céljai megvalósítása felé is. A menedzsment az arany árfolyamára is optimista, szerintük az ingatag világgazdasági helyzet is támogatja az emelkedést, a gazdasági bizonytalanságot pedig azóta a háború csak fokozta.

A részvény értékeltsége az elmúlt időszak emelkedése ellenére sem magas, jelenleg 23 körül áll az előretekintő P/E ráta, amely nagyjából egybeesik az elmúlt öt év átlagával. Ráadásul a várakozásokban még nem biztos, hogy tükröződik a mostani aranyáremelkedés hatása. Az értékeltség a versenytársakhoz képest sem kiugró, a Newmont-hoz képest például 12 százalékos diszkonton forog a részvény, pedig 2019-2020 során még jelentős prémium volt látható a Barrick javára. Az elemzők nagy többsége vételre javasolja a részvényt, igaz a 26,1 dolláros konszenzust már lassan közelíti az árfolyam.

A Barrick egyébként negyedévente osztalékot is fizet, melynek mértékét februárban 11 százalékkal 10 centre megemelték. Ez 1,6 százalék körüli éves osztalékhozamot jelent. Emellett pedig egy egymilliárd dolláros részvényvisszavásárlási program is zajlik, amelyet februárban jelentettek be.

Elemzés lezárása: 2022.03.08 14:47
Időtartam: Rövid táv (néhány hét)
A termék célpiaca: N/A

Jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „KBC Securities”) állította össze. A KBC Securities semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben  szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben  szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben  a KBC Securities további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A KBC Securities semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A KBC Securities a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – megfelelési teszt kitöltése révén megszerzett - információkat.

A KBC Securities jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A KBC Securities Magyarországi Fióktelepének működését anyavállalata révén a belga pénzügyi felügyelet, az FSMA  (Financial Services and Markets Authority) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a KBC Securities előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A KBC Securities jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

Magyar blue chipek: Nincs nagy mozgás itthon

KBC Equitas | 2022.11.28 11:52
OTP, Mol, Richter, Magyar Telekom, Opus

8 fontos hír ma reggel

KBC Equitas | 2022.11.28 08:42
Mol, magyar gazdaság, olaj, Apple

Iratkozzon fel napindító levélsorozatunkra!

Tájékozódjon a tőkepiac legfontosabb híreiről és történéseiről! Segítséget kaphat a tőzsdei események követésében és a kereskedésben. Ügyfeleink emellett külön levélben azonnal megkaphatják a legfrissebb elemzéseinket is.