Jól teljesítenek a magyar blue chipek az elmúlt napokban, a hét azonban különösen fontos lesz, mivel a Richter, a Magyar Telekom és az OTP is közzéteszi a harmadik negyedéves számait. A Mol harmadik negyedéve is kiemelkedően sikerült, erről pénteken számolt be a vállalat, és a részvényárfolyam is emelkedéssel reagált. Ma a Richter teljesít erősen, valamint az Opus már 10 százalék feletti pluszba került a részvények közül, de az OTP és a Mol árfolyama is enyhén emelkedik.

OTP

A gyorsjelentéséhez közeledve az OTP árfolyama jól teljesített, valamint a régiós bankok jelentéseiből is az olvasható ki, hogy stabil negyedévet zártak a bankok, viszonylag alacsony céltartalékolással. Az emelkedő kamatkörnyezetnek a marzsokra gyakorolt pozitív hatása megjelent például a Raiffeisen, illetve az Erste jelentéseiben is, azonban a régiós makrogazdasági kilátások romlása azért nem hat pozitívan a bankrészvényekre. Emellett pedig az orosz és az ukrán kitettségeknél fokozottak a kockázatok, annak ellenére is, hogy például a Raiffeisen esetében is erős eredményeket hoztak a kelet-európai leánybankok, viszont a hosszútávú kilátásokban sok a kérdőjel. Az OTP negyedéves gyorsjelentése csütörtök hajnalban érkezik, amelyet kiemelten érdemes figyelni.

A technikai kép alapján a részvény közel elért egy sávtetőt, és az RSI alapján is túlvettség látszódik a részvénynél. A 9700 és 10000-es zóna viszont ellenállást jelent, minden bizonnyal egy erős jelentésre is szükség lenne ahhoz, hogy az árfolyam tovább tudja folytatni az emelkedést. Több hónapos időtávon viszont egy sávban mozog az árfolyam, így egyelőre a technikai kép semlegesnek tekinthető, amíg egy egyértelmű kitörés nem történik meg. Lefele továbbra is a 9000 forintos szint, valamint az 50 napos mozgóátlag jelenthet támaszt.

Az OTP napi grafikonja (2022. 11. 07. 11:15)

Mol

További erősödéssel reagált a Mol a múlt heti gyorsjelentésre, a 2600 forintos szint felett réssel nyitott az árfolyam, a mai napon pedig oldalazással kezdett a papír. A következő lokális csúcspont szintjét ugyan megközelítette az árfolyam, viszont 2700 körül ismét egy ellenállás húzódhat, ezt egyelőre nem sikerült áttörni. Az olajárakban is stagnálást lehet látni a mai napon, amely azért nem feltétlenül támogatja az energiaszektor részvényeit úgy, mint az elmúlt napokban. Az 50 napos mozgóátlagot viszont határozottan áttörte a részvény, kérdés, hogy a mostani emelkedés meddig tart, illetve egy esetleges visszateszt során az 50 napos mozgóátlag elegendő támaszt jelenthet-e.

A harmadik negyedéves gyorsjelentés alaposan meglepte a piacot, a Mol harmadik negyedéve bőven felülmúlta a várakozásokat, és rekord CCS EBITDA eredményt hozott a második negyedév után is. Elsősorban a magasabb gázárak játszottak ebben szerepet, illetve a forintban nézett eredménynél a devizahatások is. A külső környezet pedig még a jelenlegi árfolyamok alapján is kedvező maradhat a negyedik negyedévre. Az olajárak még mindig viszonylag magasak, ugyan a gázárak a nyár végi csúcsszintektől alacsonyabbak és a Brent-Ural spread is csökkent, ez még mindig erős eredményt hozhat a Molnak, feltételezve a mostani szinteket.

A Mol napi grafikonja (2022. 11. 07. 11:15)

Richter

Izgalmas szinteken jár a Richter árfolyama, különösen fontos ez a holnapi gyorsjelentés előtt. Az árfolyam egyelőre a 8400 forintos szintekkel néz farkasszemet, ami még a nyár során jelentett akadályt a papír számára. Amennyiben jól sikerülne a jelentés, akkor a 9000 forintos szinteket is megcélozhatja a papír, utoljára még 2022 elején tartózkodott ezeken a szinteken a részvény.

A Richter számai egyébként vélhetően erősek lesznek majd, mivel az elemzői konszenzus szerint több mint 30 százalékkal növekedhet a bevétel, miközben a profitszámok még ennél is jobban bővülhetnek. Látni kell, hogy a bázisban lévő szintekhez képest komoly növekedés jöhet, az EBIT és az adózott eredmény akár 50 százalékkal is erősödhet, köszönhetően a gyengébb forintnak és a magas exportnak.

A Richter napi grafikonja (2022.11.07. 11:15)

Magyar Telekom

Holnap zárás után jelent a Magyar Telekom, a piac alapvetően optimista a jelentéssel kapcsolatban, arról, hogy mire is számíthatunk, ebben az elemzésünkben írtunk részletesebben.

Javult az utóbbi hetekben a cég technikai képe, sikerült áttörnie a május vége óta tartó negatív trendvonalat. Úgy néz ki a 280 forintos szint megfelelő támaszt nyújtott, miután heteken át tartotta magát, majd vissza is fordult erről a szintről az árfolyam. Azonban nem tudott nagy menetelésbe kezdeni a papír, 300 forintnál megint ellenállásba ütközött. A jelentést követően ezt a szintet lesz érdemes figyelni, hiszen, ha a piac pozitívan fogadja a híreket, az igazi javulást hozhatna a technikai képben, de egy negatív reakció tovább erősíthetné a 300 forintos ellenállást.

Pozitív képet festenek az indikátorok is, a MACD még tartja a vételi jelzést, és az RSI alapján sem tűnik egyelőre túlvettnek a papír. Korábban megfigyelhettük, hogy amikor az RSI megközelítette a 70-es szintet, azt rendre lefordulás követte, érdemes tehát az indikátorra figyelni a jövőben.

A Magyar Telekom napi grafikonja (2022. 11. 07. 11:15)

 

Opus

Nagyon erősen kezdte a hetet az Opus, a részvény már több, mint 8 százalékos pluszban van nyitást követően. Meglehetősen alacsony a forgalom a papírban, tehát nem feltétlenül szokatlan az ilyen mértékű mozgás, ha nagyobb összegű megbízások jelennek meg.

Még múlt héten sikerült visszaerősödnie 120 forint fölé az árfolyamnak, de a mai nap csúcsteljesítményével több korábbi ellenállásokat is sikerült áttörnie, a 130 forintos szint mellett az 50 napos mozgóátlag felett is járt az árfolyam. Esetleg még megakadhat a növekedés 148 forintnál, korábban fontos támaszt jelentett ez az árszint.

A MACD egyelőre vételt jelez, de az RSI a 70-es szint közelébe került, ami alapján nem lenne meglepő, ha egy korrekció követné az elmúlt napok növekedését.

Az Opus napi grafikonja (2022. 11. 07. 11:15)

 

Tartalom lezárása:2022.11.07 12:03
Időtartam:Rövid táv (néhány hét)
Magyar blue chipek: Nincs nagy erő a magyar piacon
KBC Equitas | 2022.10.17 11:49
OTP, Mol, Richter, Magyar Telekom, Opus
Magyar blue chipek: Az OTP húzza le a magyar indexet
KBC Equitas | 2022.10.24 11:21
OTP, Mol, Richter, Magyar Telekom, Opus
Mol: Nincs fékezés, újabb rekord eredmény
Grébel Szabolcs | 2022.11.04 07:53
Sikerült felülmúlni a második negyedéves számokat is
Telekom: Erősebb bevétel, gyengébb profit
Cinkotai Norbert | 2022.11.03 15:48
Hamarosan jön a negyedéves jelentés
Nagyon erős jelentés jöhet a Richtertől
Cinkotai Norbert | 2022.10.24 14:43
November 8-án jönnek a számok
Mol: Továbbra is kiemelkedő számok várhatók
Grébel Szabolcs | 2022.10.25 13:53
November 4-én érkezik a jelentés

jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – megfelelési teszt kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.

A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.

A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, az elemzésben nevesített vagy ajánlott pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.

7 fontos hír ma reggel

K&H Értékpapír | 2024.04.18 08:35
Forint, nyersanyagok, TSMC, légitársaságok