Piacok: Tegnap megint negatív piaci hangulat uralkodott a főbb tőzsdéken, az amerikai részvényindexek így jelentősebb esést mutattak zárásra. A 2-3 százalékos mínuszok következtében a 200 hetes mozgóátlagáig esett vissza az S&P 500 és a Nasdaq 100 is, ez pedig technikailag és hosszú távú trendek szempontjából is nagyon fontos vízválasztó szintnek tűnik. 2020 elejét leszámítva 2008-ban fordult elő utoljára, hogy ezek a szintek tartósabban letörtek volna. Az elmúlt egy hónap hozamai ráadásul igen negatívak voltak, egyedül a defenzívebb egészségügyi szektor mutat érdemi felülteljesítést, és csak enyhébb visszaesést láthattunk szeptemberben. Ma egyébként Vlagyimir Putyin orosz elnök is beszédet tart, ami az orosz-ukrán háború kapcsán is fontos esemény lehet, és vélhetően a részvénypiacok szempontjából sem semleges esemény.

Magyar piac: A magyar piac sem teljesített túl erősen, 1,8 százalékos mínuszban zárta a tegnapi kereskedést, az OTP teljesített a leggyengébben a magyar papírok közül, így ismét 8000 forint alá nézett be az árfolyam. A Richter végül 7125 forinton zárt, amivel 1 százalékot gyengült, ugyanakkor tegnap frissítettük korábbi modellünket, amelyben 9900 forintra emeltük fair érték becslésünket. Bővebben erről itt olvashatnak ügyfeleink.

Német infláció: Nem mutatkoznak lassulás jelei a német inflációs számokban, így a szeptemberi fogyasztói árindex emelkedése éves alapon elérte a 10 százalékot, míg augusztusban “csupán” 7,9 százalékot mutattak ki. Ez az adat az elemzői várakozásokat is felülmúlta, emellett egyre inkább csak távolodik az EKB célszintjétől az infláció. Ha a harmonizált árindexet figyeljük, ott még nagyobb az emelkedés, hiszen 10,9 százalékos éves, míg 2,2 százalékos havi inflációt figyelhetünk meg. Az áremelkedésben továbbra is az energiárak játszanak jelentős szerepet, de az élelmiszerárak is gyors ütemben növekednek. Ma egyébként más európai országokból is jönnek inflációs számok, 11-kor pedig az Eurózónás adatokat ismerhetik meg a befektetők, ahol 9,7 százalékos bővülés a várakozás éves alapon.

Európai kamatok: Továbbra is igen magasan vannak a várakozások az EKB kamatemelésével kapcsolatban, ebben pedig a német inflációs számok sem segítettek. A júliusi ülésre már majdnem 3 százalékos szintet vár a piac, holott augusztus közepén még csak 1,3 százalék volt a konszenzus. A német kötvényhozamok is is magasan állnak, továbbra is 2,2 százalék felett jár a 10 éves papír másodpiaci hozama.

Amerikai gazdaság: Nem okozott nagy meglepetést az amerikai második negyedéves GDP végső olvasata, ahol az évesített növekedési ütem maradt mínusz 0,6 százalékon. Ma fontos lehet még a személyes jövedelmek és kiadások változása is augusztusból, előbbinél 0,3, utóbbinál pedig 0,2 százalékos növekedést vár a piac.

Kínai gazdaság: Kisebb jó hír is érkezett ma reggelre a nemzetközi piacokon, a kínai feldolgozóipari PMI-adat meglepetésre meghaladta az 50 pontos értéket, és a várt 49,6 pont helyett 50,1 pontos lett. Ezzel együtt a Caixin PMI-adat csak 48,1 pontot mutatott szeptemberre, tehát felhőtlennek azért nem nevezhető az öröm, a kínai növekedés kapcsán pedig a globális gazdasági klíma alakulása is igen fontos.

Forint: Szerdához hasonlóan a csütörtök is igen gyengére sikerült a forint piacán, az euróval szembeni árfolyam pedig 423 felett is járt, ami újabb csúcsot jelent az EURHUF tekintetében. A nemzetközi hangulat persze igen gyenge volt, ami nem segített a forintnak sem, ezzel együtt a héten azért érezhetőbb mértékben gyengült a hazai deviza, ami az inflációs folyamatok esetleges mérséklődését sem igazán segíti. A technikailag fontosabb korábbi csúcsok áttörése után így a 420-425 körüli lélektani szinteket lehet majd figyelni, ma reggel pedig egyelőre kicsivel 420 felett jár az EURHUF.

Porsche: Mozgalmas napon van túl első tőzsdei kereskedését követően a Porsche. A P911 ticker alatt futó új részvények nyitást követően 82,5 eurónál is jártak, majd innen pár óra alatt 86,5 euróig tudtak erősödni. Ezt követte egy újabb gyengülés, és végül 82,5 eurón zárta a kereskedést a papír. Alapvetően viszont az autógyártók sem voltak erősek, és látványosan alulteljesítettek a gyengébb hangulatban. 

Nike: Ugyan a negyedéves eredményei nem sikerültek rosszul a cégnek, azonban a készletek jelentős emelkedést mutattak, mivel az ellátási gondok hátráltatták a vállalatot. A fontosabb sorokon felülmúlta a várakozásokat a társaság, azonban a magas készletszint kedvezőtlen a jövőre nézve is. Az is látható, hogy a kínai eladási számok jelentősen csökkentek, miközben az amerikai bevételek összességében kedvezően alakultak. A marzsok szintén nem alakultak túl erősen, emellett a készletek csökkentése érdekében különböző kedvezményeket hirdethet a Nike, hogy ezzel is csökkentsék annak mértékét. A zárást követően több mint 9 százalékot esett az árfolyam.

Micron: Ez az időszak nem a chipgyártókról szól mostanában, a Micron is jelezte, hogy visszavesz a termelés mértékéből, a jelenlegi makrokörnyezet nehézségeket okoz a vállalat számára. A romló eredmények miatt a befektetéseit, költségeit is csökkenti a társaság. Az elmúlt periódusban 20 százalékkal csökkent tavalyhoz képest a bevétel mértéke, így 6,64 milliárd dollárt realizált ebben az időszakban a cég. Az üzleti év második felére, amely májusban kezdődik, már javulást vár a társaság a gazdasági környezet kapcsán, azonban az jól látható, hogy a elkövetkezendő hónapok során nem fognak új rekordokat dönteni a chipgyártók. 

Elemzés lezárása: 2022.09.30 08:41
Időtartam: Rövid táv (néhány hét)
A termék célpiaca: A megfelelési teszt alapján “közepes” besorolással bíró ügyfél

Jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „KBC Securities”) állította össze. A KBC Securities semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben  szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben  szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben  a KBC Securities további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A KBC Securities semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A KBC Securities a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – megfelelési teszt kitöltése révén megszerzett - információkat.

A KBC Securities jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A KBC Securities Magyarországi Fióktelepének működését anyavállalata révén a belga pénzügyi felügyelet, az FSMA  (Financial Services and Markets Authority) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a KBC Securities előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A KBC Securities jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

Magyar blue chipek: Nincs nagy mozgás itthon

KBC Equitas | 2022.11.28 11:52
OTP, Mol, Richter, Magyar Telekom, Opus

8 fontos hír ma reggel

KBC Equitas | 2022.11.28 08:42
Mol, magyar gazdaság, olaj, Apple

Iratkozzon fel napindító levélsorozatunkra!

Tájékozódjon a tőkepiac legfontosabb híreiről és történéseiről! Segítséget kaphat a tőzsdei események követésében és a kereskedésben. Ügyfeleink emellett külön levélben azonnal megkaphatják a legfrissebb elemzéseinket is.